Nemrég egy kedves ismerősöm csúnyán rámförmedt: "miért beszélsz mindegyre a szövetkezésről? ...
Elgondolkoztam. Ha előttünk már valakik kitalálták milyen irányba, melyik úton, kell menni, hogy jó-jobb legyen, akkor a mi helyzetünk is olyan mint egy utcavégi híd, amelyen csak át kellene menni és már tovább is haladhatunk.
Még a "forradalmi hevületben" felmerűlt, hogy a gazdatársadalmat miként lehetne a legjobban átsegiteni a nehéznek igérkező időkben-években? Nyomban a Hangya Szövetkezet-re gondoltam, majd rögtön utánna a Dán típusú szövetkezés. Már akkor ezek ötvözetét láttam életképesnek a romániai viszonyok feloldásában. Ez lett volna a mi hídunk!
Az azóta eltelt időszak csak megerősitett ebben a hitemben.
Az is igaz,hogy az utóbbi 20 év sajnos megöregítette a falvak gazdatársadalmát és tönkretette a fiatalabbak kezdeményező szellemét, de még a munkakedvét is.
No nem, a gazdát nem hibáztatnám, hanem az akkori és a mostani kormányt, mert magára hagyták a Gazdatársadalmat!
Annak ellenére, hogy a gazdák jórésze visszakapta a földjét, nem nagyon volt mivel megművelnie! Főleg a "demokrácia" első két-három évében derűlt ki, hogy nem elég ha a gazdának van földje a megművelés, a vetőmagár az égig szökkent, megnehezítve a performáns termékek előállitását.
A gazdatársadalom, ahelyett, hogy a modern agrotehnikai eszközök, tehnológiákat foganasítva beálljon egy-két termék előállitására, lassan berendezkedett a "mindenből egy kicsit" tipusú termelésre.
Részben érthetően, de...
Az eltelt húsz év alatt a gazdatásadalom nem vette észre, hogy lényegében mindenhol "átverik".
Azzal, hogy a gazdák nem az árútermelői tevékenység felé orientálódott csak azt érte el, hogy a megtermelt árúkat előbb - utóbb már nem tudja eladni. Ma már ez valódi gond!
Azonkivűl, attól sincs megvédve, hogy ha a piaci ár alázuhan, ki lehet téve minden féle megalkuvásnak és ráadásul még a befektettet pénze, munkája is kárbavész.
A mostanra igért újrakezdés (elnökválasztás) utáni "fellendülés" pedig nem nagyon hagyja magát felfedni, amiért aztán a falun élők továbbra is maradhatnak kiszolgáltatott helyzetükben.
Tanácstalanul, információhiányban, a termékkel a csűrben várva, hogy végre szükség lessz az általa megtermeltetekre.
Az Erdélyi Gazda havilapot kiadva, a 90-es években arra gondoltam, - hogy a lapot olvasva - a gazdák megértik, mit is kell majd tenniük. Már akkor érezhető volt, hogy ha nem lesz megoldva a gazdák termelővé való átállása, akkor nem maradhatnak lábon!
Ez a válságos állapot idővel mind jobban elköszvényesítette a magántermelők piaclehetőségeit.
A nagyvárosok piacain olyan "őstermelők" árulnak, akik még soha vagy csak a képekről látták azokat a mezőgazdasági munkaeszközöket, amelyeket a termények előállitására használnak.
Idővel, a megromlott piaci viszonyokhoz "igazodott" a magyar gazdálkodó és "ciubuc"-ot adott a piacra való bejutásáért. A kenőpénzt pedig megpróbálta "kitermelni" az árú értékének megemelésével. Igy a városi vásárló, ha drágábban ugyan, de megkapta a gazdák termékeit.
Az már más kérdés, hogy ár reprezentálta-e a minőséget is?
A piaci kofáktól megszokott volt, hogy árúja csúnya, mosatlan sok esetben értéktelen, de még mindig olcsóbban árulta, mint a hostátiak.
Itt álljunk meg egy pillanatra! A Hóstát által megtermelt termékek egyféle normának számitottak, amit csak Ők tudtak a vevők részére biztosítani!
Azokat a termékeket, CSAK ott lehetett megtalálni, ahol Ők árultak. Egy fajta "cégér"-t biztosítva a hóstáti termékek számára.
Aztán egy nagyon alaptomos húzással a funarióták az új piacra a hóstáti gazdákat, már nem engedték be, csak ha nem árulnak tömbösített formában.
Az idők múlásával aztán "elkopott" az összefogás lehetősége, amit - még a régen jól bevállt - gazdakörök sem tudtak visszahozni.
A nyugati szövetkezés, mint egy "védőháló" azt adja, amit az árutermelő-gazdák számára fontos. A postkommunista vezetésnek semmi képpen sem tetszett volna, ha a falunélő gazdák megerősödnek és az adig is jól bevált "suttogó"-k sorát felhasználva lejáratatta az összefogás elméletét, mondván nem kell újabb "kollektiv": TSZ,stb.
A Szövetség egy pár alkalommal ugyan fel-felvetette, sőt a szövetkezési törvény elfogatatásánál még "bábáskodott" is , de egy igazi áttörést nem sikerült elérnie.
Szatmár, Bihar majd Kolozs megyében volt egy-két kezdeményezés.
Maros megyében a nyárádszeredai gazdálkodók voltak, azok akik nemrég újra elindították HANGYA-típusú szövetkezést.
A Hangya-típusú szövetkezés az, amelyben egyesek felvállalják a termelést mások az értékesítés, megint mások a hitel-, valamint a biztosítószövetkezeti lehetőségeket is. Ezzel egy fajta munkamegosztást kialakítva. Igy az árútermelő még az év elején letudja szerződtetni az értékesítővel a terméket.
A terményeit a gazdálkodó bebizotosíthatja és akkor a hitelszövetkezeti megelőlegezheti a tavaszi munkálatokra szükségeseket. Amikor már a termény a raktáron van akkor a gazda nyugodtan kezdheti a jövőévi előkészületeket. A következő évre már meg van pénze a magra, gépre, munkálatokra.
Élet-, és partnerképessé vállhat akár egy év alatt, akkor is, ha esetleg jégverés érte, mert a biztositó felvállalja a kockázatokat.
Továbbra is hiszem és vallom, hogy a erdélyi gazdatársadalom - előbb-utóbb - megérti a összefogás fontosságát, amelynek intézményrendszere a szövetkezeti-rendszer!
Ha másképp nem de legalább önvédelemből. HZ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése